“visszaforgatnám az idő kerekét” – kimondta Merkel!

merkel-menekultekÖnkritikus és magához képest meglehetősen pesszimista beszédet mondott Angela Merkel hétfőn a berlini tartományi választások után, ahol pártja történelmének legrosszabb eredményét érte el. A kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíciónak már nincs meg a többsége, jegyezte meg keserűen Merkel, aki ezért kancellárként és kereszténydemokrata pártelnökként is vállalja a felelősség egy részét. Leginkább a menekültpolitikája miatt, amit szerinte nem tudtak megfelelő módon elmagyarázni a választóknak.   

Merkel a menekültválságról: Legszívesebben visszaforgatnám az idő kerekét

A német kancellár közölte, kész elgondolkodni eddigi menekültpolitikáján. Ennek azonban vannak határai. Még ha sok német is követeli, hogy ne fogadjanak be idegeneket az országba, ő ezzel erkölcsi és etikai elvei miatt nem tud azonosulni. A menekültek ellenőrzés nélküli beengedését azonban ma már nem engedélyezné az országba.

Merkel szerint Németország és ő maga is bevallottan elkésett a menekülthullámra való felkészüléssel. Túl sokáig hagyatkozott a menekültek uniós elosztását szabályozó Dublin-rendeletre (ami a nagy menekülthullám idején végül teljes csődöt mondott).

Legszívesebben sok-sok évvel visszaforgatnám az idő kerekét, hogy a német kormány és minden illetékes jobban felkészülhessen arra a helyzetre, ami tavaly nyár végén előállt.

Azóta azon dolgoznak, hogy ezt a helyzetet kezeljék: legyen elég hely, legyen elég tanár a menekülteknek. Javítottak a biztonságon is, mert tisztában vannak azzal, hogy nem minden menekült jó szándékkal érkezett az országba. A kancellár azt is mondta: azért küzd, hogy hasonló válság még egyszer ne következzen be.

Senki nem akarja ennek a helyzetnek a megismétlődését, én sem.

Merkel azt is mondta: többé nem akarja ismételgetni azt, hogy “sikerülni fog, megoldjuk” (wir schaffen das). A kancellár szerint ez az ő politikai hitvallása és munkamódszere, amit biztatásnak és elismerésnek szánt tavaly a németek felé. Ez a mondat azonban mára kiüresedett, túl sokat magyaráztak bele, és megérti, hogy ez a kijelentés egyeseket irritált. Nem adta fel azonban a reményt:

Úgy érzem, ebből a helyzetből jobban jövünk majd ki, mint ahogy belementünk. Németország meg fog változni, de az alapjait nem lehet megrengetni. Ki, ha nem mi vagyunk képesek arra, hogy valami jót hozzunk ki ebből.

A kancellár azt is mondta: vállalja azt a döntést, hogy tavaly ősszel beengedték Németországba a Magyarországon feltorlódott menekülteket. Ez szerinte helyes volt, de ahhoz vezetett, hogy egy ideig nem tudtak megfelelő ellenőrzést gyakorolni a folyamatok felett. Elismerte azt is, hogy az elmúlt években sem csináltak mindent jól.

Németország nem volt éppen az integráció világbajnoka.

Megismételte, hogy nem akar olyat ígérni, amit nem tud betartani. A menekültek száma egyébként már most is érezhetően csökkent a balkáni útvonal lezárása és a EU-Törökország megállapodásnak köszönhetően. Merkel utóbbit hasznos megállapodásnak tartja, még ha az nincs is minden részletében végigtárgyalva.

A kancellár kritizálta a szolidaritás hiányát az Európai Unió menekültpolitikájában. “Máig nincs közös álláspont arról, hogy emberek tömeges menekülését annak fogjuk fel, ami: globális és morális kihívásnak. Európában ez alapján kell meghoznunk a szükséges következtetéseket.”

A vasárnapi berlini tartományi választáson Merkel pártja, a CDU történetének legrosszabb eredményét érte el, támogatottsága közel 6 százalékkal csökkent. A pártnak sorozatban ez a negyedik komoly fiaskója Baden-Württemberg, Rajna-vidék és Mecklenburg-Vorpommern után.

Baloldali hármas koalíció vezetheti tovább Berlint

Baloldali hármas koalíció vezetheti tovább Berlint

Elemzők szerint Angela Merkel pártjának berlini bukásában most nagyobb súllyal játszottak szerepet helyi ügyek.

De nem járt jobban a CDU koalíciós partnere, az SPD sem, ők közel 7 százalékos veszteséget kénytelenek elkönyvelni. Eközben a bevándorlóellenes AfD a német fővárosban is két számjegyű eredményt (14,2 százalék) ért el, és már arra készül, hogy jövőre bekerül a Bundestagba


Forrás: index.hu, hirado.hu

Hozzászólások

You may also like...