Az 1270Ft-os (3,55GBP) benzinár immár valóság?!

Mint azt már korábban megszokhattátok, időről időre olyan valós történeteket teszünk közzé, amelyek velünk vagy az ügyfeleinkkel történtek meg.  A mostani eset szereplőit már bizony ismerhetitek, mert korábban is írtam róluk. Ezen felül, hogy egy titkot eláruljak nektek, egy következő cikkben is fogok, mert épp szállást keresnek. Ami önmagában nem egy érdekes dolog, ugye? Na majd elválik! Ez a mostani cikk sem csak egy cikk, hanem rávilágít azért arra is, hogy megfelelő elhatározással és gondos tervezéssel, kitartással bizony kialakíthatunk magunknak egy normális és minőségi új életet bárhol a világban! Most akkor maradjunk a világválság mindennap érezhető problémáinál.  Ezen kicsit mosolyognom kell 🙂 , mert gyakorlatilag arról van szó, ha nem vagyunk elég éberek, akkor bizony úton, útfélen átvernek bennünket!

Biztos most sokunk lelki szemei előtt megjelent pár ilyen eset, ami velük eshetett meg. Itt inkább arról lesz szó, hogy hogyan éljünk vissza az ügyfelek kiszolgáltatott helyzetével. Vanda és Zsolti már nyugodtan mondhatja magát asszimilálódott magyarnak. Hiszen kialakult életrendjük és fantasztikus terveik vannak, ami a jövőjüket illeti. Boldogan élik a mindennapokat és amikor csak tehetik -és persze az off napjuk engedi- akkor csavarognak együtt, vagy épp a hozzájuk látogató családdal. Ebben a történetben sem volt másképp.

Lyme Hall-Pemberley

Egy napon Vanda arra ébredt, hogy ő bizony el szeretne látogatni egy szappanoperából ismert helyszínre (Lyme Hall-Pemberley) és ha már épp náluk vendégeskedik az anyuka, akkor őt is elviszik magukkal. Egyetlen apró dolog hibádzott a történetben. Nem volt autójuk, mert az életmenetük – és mivel London szívében laknak – nem követeli meg, hogy autót tartsanak. Az országban bőven  vannak így mások is, így gyakorlatilag virágzik a bérautó-biznisz. Vanda gyakorlott PC-használóként, fel is “csapta” az internet nagykönyvét és kiválasztott pár hihetőnek, vagy inkább kifizethetőnek tűnő ajánlatot. Több esetben az 500GBP körüli vagy az feletti depozit miatt, kicsit tovább tartott a keresés mint gondolta. Na jó, engem is felhívott, hogy a véleményemet kérje.

Tomcsik Vanda és a Ford

Ezután tovább szűkíthette a keresést az általam javasoltak szerint és a végül a bőség zavarán túllépve, megtalálta a neki megfelelőt. A nemzetközileg is ismert AVIS cégnek egyszerű és olcsó volt az ajánlata. De nem annyira, hogy gyanakodjon bármire is, hiszen egy pár ezer kilométert megtett Ford Focus gépkocsit kaptak, ami méretében és fogyasztásában épp az ideális megoldásnak tűnt, mi több, hozzájuk is elég közel volt a hely, ahol átvehették a járművet. Az ügyintézés gyors volt, kifizették a bérleti díjat majd elmagyarázták, hogy  a számláján csupán 70GBP-t (~25000Ft) fognak zárolni arra az esetre, ha pl az üzemanyagot pótolni kell, vagy bármilyen egyéb költség felmerül. Az ügyintéző készségesen tájékoztatta őket arról, hogy mi a teendő baleset és műszaki probléma esetén. Minden úgy zajlott ahogy kell, és kellemes meglepetés érte őket mikor kiderült, hogy egy magyar is dolgozik ennél a cégnél.

Zsolti és Vanda

Az utazás fantasztikus volt, a helyszín csodás, minden rendben ment, ahogy meg volt tervezve. (Aki ügyes, Vanda fotóit megtalálja a FB fiókjában). Ezután haza indultak és a Fordot leszállították a megbeszélt időn belül. Az első negatív élmény akkor volt amikor két óra várakozás után sem ment senki, hogy átvegyék a gépkocsit. A hosszas telefonálgatás után sikerült a magyar ügyintézővel beszélni aki azt mondta, hogy egyszerűen adják le a kulcsokat a szálloda recepcióján (ahol átvették a kocsit), majd az ügyintéző pedig biztosította őket, hogy így minden rendben lesz és persze a 70GBP összegű depozitot feloldják a számlájukon. Mivel tudták, hogy nem tankolták meg a kocsit, ezt közölték is, amire szinte “legyintettek”, hogy majd ők megtankolják. A történet itt véget is érne, általában!

De sajnos nem így történt. Vanda a bankszámlája ellenőrzése közben egy ismeretlen tranzakciót vélt felfedezni. Majd a részletezésénél meglepetten vette tudomásul, hogy az AVIS egyszerűen 158,76GBP-vel megterhelte a számláját. Ami még furcsább volt, hogy erről őt még csak nem is értesítették. Természetesen felháborodásának hangot adva, telefonon felhívta a céget és kérdőre vonta  őket! (Az, hogy bármilyen felhatalmazás nélkül megterhelnek cégek különböző számlákat, sajnos nem ismeretlen előttünk sem) A telefonos kérdésére azt a választ kapta, hogy a közel 160GBP-s többletköltséget az okozta, hogy a gépkocsiba 43L benzint kellett tankolnia a cégnek!

Vanda szeme persze tágra nyílt mert nem értette, hogy a tankolás, hogy kerülhet ~160GBP-be. Kb ekkor történhetett, mikor először felhívott és a tanácsomat és a véleményemet kérte az ügyben. Gondolhatjátok, hogy az én szemeim is tágra nyíltak a történet hallatán és meg kell, hogy mondjam, rosszul éreztem magam miatta, hogy a kálváriáért én is felelős vagyok? (Bocs Vanda és Zsolti. Cserébe ma jöhettek ebédre!) Azt tanácsoltam, hogy újra vegye fel a kapcsolatot a céggel, lehetőleg írásban, hogy nyoma maradjon annak amit válaszolnak. Így is történt és Vanda számon kérte a céget e-mailben, hogy magyarázzák el neki, hogy miért és mire kellett fizetnie további ~160GBP-t, illetve az egészről részére részletes számlát biztosítsanak!  Mindezt azután, hogy a gépkocsi átvételekor senki nem volt jelen, bár ennek ellenére makulátlan állapotban adták azt vissza.

A válasz hamarosan meg is érkezett! Ebben leírják feketén fehéren, hogy az üzemanyag ára 3,03GBP +VAT (~3,55GBP), mivel nekik kellett megtankolniuk. Hoppá! És itt el is bukott minden! A benzin jelenlegi ára BRUTTÓ 1,34-1,36GBP!  A készségesség nem volt más mint félrevezetés?! Így van!  Az autó teljes bérleti díja ezzel az extra manőverrel a 40GBP helyett 199GBP lett.  Vanda és Zsolti legközelebb is az AVIS szolgáltatását veszi igénybe, hogy miért?! Mert már tudják, hogy hol nem fogják tudni őket átverni! Legyetek óvatosak, ha autót akartok bérelni!

A mellékelt dokumentumok igazolják a cikkünk valódiságát és azt, hogy a cég mennyiért számolja fel az üzemanyagot ha ők tankolnak!

Balról:

1.) Vanda levele az AVIS-nak  2.) AVIS válasza  3a/b) AVIS számla és részletezés

Vanda levele az AVIS-nak

AVIS válasza

AVIS számla

AVIS részletezés

 

 

 

 

 

 

 

Szerinted is hasznos ez a cikk? Akkor osszad meg a Facebook-on, hogy mások is tanulhassanak az esetből!

Hozzászólások