Ez is egy “tutti” meló..

Most folytatnám a riportsorozatunkat ismét egy hölggyel és az ő kiérkezésének történetével. Azoknak javaslom az alábbi sorozatokat akik most gondolkodnak azon, hogy az Egyesült Királyságban próbálnak szerencsét. Nem könnyű sem a kezdés, sem az életben maradás, higgyétek el.

Charles: Kérlek mutatkozz be röviden:

Ivett vagyok, 39 éves és Veszprém megyéből jöttem egyedül a férjem után, aki már egy hónappal előttem utazott ide Londonba. Nyomós érv volt az utazásom mellett, hogy biztos munkát ígértek az expressz hirdetési oldalon. Pontosan emlékszem, hogy a hirdetésben heti 300 font fizetést ígértek 6 nap/hét munkáért.  Sajnos,vagy inkább azt mondanám, hogy szomorúan, csalódottan vettük tudomásul, hogy a munkahirdetés átverés volt, mert a hirdetésben megadott telefonszám azóta elérhetetlen amióta leszállt a repülő, így munkába sem tudtam állni. A két gyermekem akik 19 és 15 évesek, még Magyarországon maradtak, mert úgy gondolom, hogy egyelőre otthon jobb helyük van.

Milyen iskolát végeztél, mi a szakmád, mit dolgoztál Mo.-on ?

Cukrászként végeztem 89′-ben és a szakmámban is dolgoztam mindaddig amíg ennek a lehetőségét a vörös-iszap  el nem “mosta”….
Mikor érezted úgy, hogy elhagyod a hazádat és mi volt az ok, vagy ok-okozat….?

Mivel a lakhelyemet katasztrófa súlytotta területté nyilvánítottak, sajnos a munkahelyem is megszűnt.

Hiába kerestünk új lehetőségeket, egyszerűen nem találtunk állást. Tulajdonképpen, a kilátástalanság elől jöttünk ide.

Hogy választottad ki a célországot és milyen terveid voltak, hogy majd ott mit fogsz csinálni ?

A célország a férjem miatt már adott volt. Ő már egy hónappal előttem kiutazott egy közös ismerősünk invitálására és a biztos munkára. Szerencsétlenségünkre az ő munkahelye sem aktualizálódott, de azóta sikerült már másik munkát találnia, így sikerült átvészelnünk az elmúlt pár hónapot. Sokat nem vártam egyébként a hirdetéstől, de úgy gondoltam, hogy biztosabb jövő elé nézünk egy fix munkahellyel

Hol élted életed nagyobb részét, milyen volt a környezeted?

Falun, saját családi házban éltünk, laktunk. Tipikus átlagos magyar családi házról beszélünk, kert, kutya, macska, telek, két autó, medence az udvarban, stb.

Most hol, hogyan élsz, hol éltél amikor kijöttél?

Mikor ideérkeztünk a közös ismerősünknél laktunk akik már hárman laktak az 5x6m-es szobájukban, és mi ott kaptunk ebben a szobában átmeneti szállást.  Mára sikerült elköltöznünk, így már saját szobát bérelünk a férjemmel ami hasonló méretű. Ezért ~130 fontot fizetünk hetente. A házunkban egyébként 14 ember, szerencsére fiatal magyarok laknak még.

Van-e autód itt Angliában?

Jelenleg nincs angol gépkocsink mert a magyar autónk itt van velünk, a férjem azzal érkezett. Viszont ezt hamarosan hazajuttatjuk, mert már nem maradhat itt (az angol törvények miatt max 6 hónapig lehet külföldi rendszámú gépkocsi az országban, ezután már be kell regisztrálni és a helyi adókat kell rá fizetni)

Mennyire volt idegen tőled ez az új környezet?

Nekem nagyon furcsa volt, hogy a fürdőmet a wc-t és a konyhát másokkal kell megosztanom, de túl tettem magam rajt, mert egyetlen cél vezérel, hogy elegendő pénzt keressek és a gyerekeim jövőjét biztosítani tudjam.

Mennyi idő alatt szoktad meg az új környezetet, rendszert, szabályokat?

Túltettem magam rajt, elfogadtam, hogy ez egy másik világ…..

Mennyit keresel most?

Jelenleg én munkakereső vagyok, bár úgy néz ki, hogy a ti segítségetekkel sikerült munkát találnom, ahol a jövő héten kezdek cukrászként. A férjem jelenleg hetente 188 fontot keres.

Meddig maradsz az UK-ban, hogy tervezed az életed hátralevő részét?

Hosszabb távra tervezzük amennyiben sikerül megalapoznunk a jövőnket. Akár nyugdíjba is innen mennék, ha úgy alakulna….

Elégedett vagy-e azzal az “úttal” amit eddig bejártál?

Nem!  Nagyon sokan befolyásoltak a tanácsaikkal amelyek nem voltak előnyömre. Szinte mindent másképp csinálnék, ha azt újra megtehetném! Azzal kezdeném a változtatást, hogy tíz évvel hamarabb kijönnék ide, vagy bárhova, ahol munkát találnék.

Mit gondolsz a Magyarországi helyzetről?

A helyzet kilátástalan, minden drága és egyre drágább. Munkalehetőségek nincsenek, a hiteleket lehetetlen bérből fizetni. Egyszerűen nincs munka, még takarítónak sem tudtam elmenni. Sajnos úgy gondoljuk a párommal, hogy még csak esély sincs arra, hogy belátható időn belül jobbra fordulhat a helyzet Magyarországon.

Mit javasolsz azoknak akik még nem tudtak dönteni, nem tudják mit csináljanak? Jöjjenek vagy maradjanak, mire figyeljenek, és mire számíthatnak ?

Azt tudom mondani, hogy amennyiben bármennyi angol nyelvtudással rendelkeznek, azonnal vegyék fel veletek a kapcsolatot. Itt sokkal több lehetőségük, esélyük van, és amennyiben igénybe veszik azt a szolgáltatást, amit ti nyújtatok sokkal  nagyobb biztonságban lennének és könnyebben valósíthatnák meg az elképzeléseiket. Bár pénz nélkül ezt nem lehet megtenni és nagyon ajánlott a nyelvtudás, de Magyarországon 80e Ft-ból lehetetlen egy családot eltartani, rezsit, hiteleket fizetni, megélni. Azt tudom tanácsolni ne bízzanak meg mindenkiben, mert nagyon sok a csaló.
Nagyon fontos, hogy megbízható és referenciákkal rendelkező emberekkel álljanak szóba! De ami a legfontosabb, tuti meló nincs, csak ha már dolgozol!

Hozzászólások

You may also like...