Olcsó szállásnak rövid a lejárati ideje!

double-roomVanda és Zsolti (a kép csak nektek) a szerencsésebbek közé tartoztak, mert volt Magyarországon “biztos” munkájuk, vállalkozásuk.  Mégis úgy érezték , hogy nincs esélyük arra, hogy saját lakást, kocsit vegyenek a havi fizetésükből. Illetve, mivel a jövőbe tekintettek, látták, hogy a születendő gyerekeiknek nyugodt és szép  jövőt  biztosítani nem tudnak. Így eddig nem is születhetett még meg a kis trónörökös. Persze a fix fizetés miatt volt lehetőségük hitelt felvenni, na de milyen egy meghitelezett jövő?! Biztosíthatok mindenkit, hogy egy nagyon kedves, talpraesett és értelmes párról van szó, akikben új barátokra is leltünk és örömmel tölt el, hogy leírhatom nektek a történetüket.

Nem voltak sosem elveszett emberek ezért úgy gondolták, hogyha eddig állták a sarat, itt bizony majd ezután is fogják. Ügyesen felkutattak egy kiadó szobát és felszálltak az első gépre ami Londonba repítette őket. Egyetlen dologgal nem számoltak, hogy a szoba amit kivettek csak ideiglenesen volt elérhető. Hogy lehet ? Úgy, hogy az  Egyesült Királyságban minden kiadó, még a “villanyszerkény” (lásd a következő cikkünkben) is! Tehát a szobából valaki szabadságra ment a többi lakó pedig úgy gondolta, hogy addig kiadja másnak, némi plusz bevétel reményében.

A baj akkor kezdődött amikor kiderült, hogy Vanda és Zsolti nem egy hétre jöttek! Azt pedig már mindenkinek tudnia kell, hogy egy hét nem elegendő arra, hogy valaki elrendezzen egy szállást hosszabb távra, munkát találjon és regisztráljon azokon a helyeken ahol muszáj.  Ezt ők sem tudták, emiatt már-már pánikhangulat kezdett kialakulni….

Mérlegelték a lehetőségeiket, vagy kidobott pénz amit az útra, szállásra, közlekedésre, stb. költöttek és mennek haza, vagy szállodába mennek (naponta akár 300£) és próbálnak gyorsan megoldást keresni, avagy felhívnak egy ügynökséget…  Szerencséjükre bennünket hívtak, mert már annyira súlyos volt a helyzet, hogy vagy tudunk nekik akkor és “most” megoldást a helyzetükre, vagy mennek egy híd alá, mert hazamenni nem akartak de a szobába visszaérkezett az eredeti lakó.

Még aznap este beköltöztek hozzánk. Azt mondják, hogy minden rosszban van valami jó, nekik az volt hogy épp kiköltöztek  az akkori lakóink.  Zsolti már a következő héten munkába tudott állni és rá két hétre Vanda is sikeresen elhelyezkedett.  Amire mindketten már keresettel rendelkeztek elrendeződtek a hivatalos ügyeik is, így a munkahelyükhöz közeli szobába költözhettek.

Kicsit tovább mint egy hónapig laktak velünk.  De szerencsére nem váltunk el örökre, mert rendszeres vendégeink azóta is, a barátságon túl a magyar konyha vonzereje pótolhatatlan számukra 🙂

Sok sikert és boldog jövőt kívánunk nektek!


Hozzászólások

You may also like...