Bombakészítő labort talált a TEK Budapesten!

terrorveszelySorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoportok tagjait fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) terrorellenes akciósorozatában a hétvégén.

A TEK egy keddi közleményében azt írta: a “kiemelten védett személyek biztonsága érdekében bevezetett operatív intézkedések során” hat embert vettek őrizetbe. Közölték: a letartóztatott személyektől sorozatlövő fegyvereket, robbanóanyagokat és lőszereket foglaltak le.

Hajdú János, a TEK vezetője az M1-nek elmondta, két külön akcióról van szó. Először pénteken fogtak el két személyt sorozatlövő fegyverekkel, éles lőszerekkel és hangtompítókkal, majd egy másik bevetés során négy illetőt kaptak el, akiknél a házkutatás során egy bombakészítő laboratóriumot találtak, ahol emberéletek kioltására alkalmas, álcázott bombákat állítottak elő. Ennek az esetnek, mint azt a Terrorelhárítási Központ vezetője elmondta, nemzetközi szálai is vannak.

Hajdú János megdöbbentő részletekről számolt be/Fotó: MTI- Kovács Tamás

Hogy a két eset hogyan, és összefügg-e egyáltalán még vizsgálják az esetleges további szálakkal együtt. Hajdú János a csatorna arra vonatkozó kérdésére, hogy kiknek a biztonsága érdekében kellett fellépniük, csak annyit mondott, hogy azon személyek biztonsága miatt nyomoztak, akiket ők kiemelten védenek.

A TEK, felderítő tevékenységét a november 13-án Párizsban elkövetett terrorcselekmény-sorozatot követően fokozta, így sikerült elkapniuk a fegyveres csoportok tagjait.

A bíróság két személy előzetes letartóztatását rendelte ma el, a további gyanúsítottakkal kapcsolatban később várható döntés.

Az elfogott személyekkel szemben a nyílt eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.

A terrorellenes akciósorozat végéig a TEK megerősíti a védett személyek biztosítását.

Az Origo úgy tudja, az akció vasárnap éjjel volt. A TEK konvoját többen is a Szentendrei úton látták Budapestről kifelé haladni, velük volt a szervezet két páncélos csapatszállító járműve is.


Forrás: Blikk.hu

Hozzászólások

You may also like...