Cameron Budapesten – Cameron támad (frissítve)

Cameron visit to the Gulf StatesDavid Cameron egy villámkörúton toborozna támogatókat a London által kezdeményezett uniós reformokhoz. A brit kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét, a tárgyalások középpontjában az EU-tagállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna. A konzervatív brit lap értesülése szerint a brit kormányfő a francia elnök meghívására Párizsba látogat, de David Cameron ezután útba ejtené Németországot, Hollandiát és Magyarországot is.

Ismert, a brit parlamenti választásokon többséget szerzett konzervatív kormányfő több miniszterét is megtartotta. A pénzügyi, belügyi, külügyminiszteri és védelmi tárca élén sem történt változás. Cameron azt ígérte, hogy kormánya az egész nemzetet szolgálja majd.

Cameron támadásba lendül

Cameron néhány nappal meglepően meggyőző választási diadala után érkezik pénteken reggel a lett fővárosba, ahol az uniós tagországok tanácskoznak keleti partnerségi programban részt vevő országokkal – Örményországgal, Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Grúziával, Moldovával és a háború sújtotta Ukrajnával – a kapcsolatok erősítéséről.

A brit miniszterelnök már Rigában, az Európai Unió pénteki keleti partnerségi csúcstalálkozóján megkezdi a megbeszéléseket a London által igényelt uniós reformról és a brit-uniós viszonyrendszert újratárgyalásáról.

„Ma komolyan el fogom kezdeni a megbeszéléseket a vezető (uniós) társaimmal az EU reformjáról és az Egyesült Királysághoz fűződő kapcsolatok újratárgyalásáról” – közölte a Downing Street, közvetlenül Cameron rigai érkezése előtt.

A közlemény szerint a brit miniszterelnök nem számít könnyű tárgyalásokra, de hisz abban, hogy jó légkörben és kitartó munkával található olyan megoldás, amely orvosolni fogja a britek aggodalmait, és egészében az EU javát fogja szolgálni. A The Times című brit napilap ugyancsak pénteken azt írta, hogy Cameron villámkörutat tervez a jövő héten több uniós tagállamban, hogy támogatást szerezzen a London által igényelt uniós reformokhoz, és útja során ellátogathat Magyarországra is, írja az MTI.

A brit kormány újra akarja tárgyalni az EU-hoz fűződő viszonyrendszerét, és a tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna. A brit kormány ragaszkodni akar ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg gazdaságaik nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe. A brit választók e tárgyalások eredményei alapján dönthetnének arról a referendumon, hogy az EU-n belül vagy kívül akarják-e tudni hazájukat.

A brit lap egy bizalmas kormányzati leiratra hivatkozva azt írta csütörtökön, hogy Cameron „különleges státust” akar kivívni Nagy-Britanniának az Európai Unión belül, és azt is követeli Brüsszeltől, hogy rögzítsék, az EU több valutát párhuzamosan használó unió, és az euró nem az EU egységes valutája.

(frissítve az alábbi cikkel)

Fél évet kapnak Camerontól a megélhetési bevándorlók

Drámai bevándorlási statisztikát tettek közzé Londonban: tavaly 318 ezer ember érkezett az Egyesült Királyságba. David Cameron kormányfő új, szigorú migrációs politikát hirdetett, segélyt az EU-ból érkezettek se kaphatnak az első négy évben.
Még mielőtt a közvélemény megemészthette volna a kormány szempontjából előnytelen információt, David Cameron a brit belügyminisztérium épületében ismertette az új, immár színtisztán konzervatív kormány bevándorlási terveit. Az újonnan bejelentett intézkedések részét képezik II. Erzsébet uralkodó május 27-i törvényhozási programbeszédének, amelyet hagyományosan a miniszterelnök terjeszt be, de az uralkodó olvas föl. Cameron az Európai Unió Keleti Partnerség csúcstalálkozója előtti napon, már a statisztikai jelentés közreadása után tartott átfogó beszédet bevándorlási politikájáról.
A drákóinak szánt lépések elsősorban az EU határain kívülről érkezett illegális bevándorlókra vonatkoznak, köztük is azokra, akik eredetileg szabályszerűen utaznak be, diákvízummal rendelkeznek, turisztikai vagy nyelvtanulási célból érkeznek Nagy-Britanniába, majd „elfelejtenek” időben visszautazni hazájukba. Őket ezentúl kitoloncolják az országból, illetve, mielőtt erre sor kerülne, műholdas nyomkövetővel látják el őket. Az eddigi elhúzódó fellebbezési eljárás helyett a törvénytelen bevándorlók abban az országban fordulhatnak csak bírósághoz, ahová kitelepítették őket.
Az új törvény szerint kihágásnak minősül majd, ha a vállalkozások és munkaerő-közvetítő irodák külföldi dolgozókat szerződtetnek a szabad munkahelyekre, még mielőtt az Egyesült Királyságban angolul meghirdették volna az állást.

A bevándorlási rendeletek új jelentést adnak az „illegális munkavégzésnek”, amennyiben mind maguk a dolgozók, mind az őket foglalkoztatók büntethetővé válnak.

A kormányfő által említett egyik elrettentő eszköz, hogy a törvényszegő munkásokat megfosztják bérüktől. A bankoknak kötelességük lesz kiszűrni az illegális dolgozók betétszámláit. Az önkormányzatok bírságot róhatnak ki a törvénytelen lakásbérlőkre és az ingatlanukat nekik bérbe adókra.
Cameron reményei szerint a lépések csökkenteni fogják Nagy-Britannia vonzerejét azok számára, akik illegálisan kívánnak letelepedni és dolgozni. Szólt azonban az Európai Unión belüli munkaerő-vándorlásról is. Miközben a munkaerő szabad áramlását már csak azért is támogatja, mert ez 1,3 millió brit állampolgárt érint az unióban, a szervezet megreformálására irányuló erőfeszítései során prioritást kap, hogy London maga szabályozhassa az európai munkavállalók jogát a szociális ellátásra. A Konzervatív Párt választási programja szerint csak négy év elteltével vehetnék igénybe a jóléti szolgáltatások valamennyi elemét.

Nem lehetne például bizonytalanra érkezni a szigetországba: az újonnan betelepülők nem kérhetnének álláskeresési segélyt, és ha fél év alatt sem helyezkednek el, haza kellene majd térniük.

A kormányfő a várható intézkedésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy azok beleillenek a párt konzervatív, „egy nemzet” néven emlegetett politikai eszmerendszerébe, és a szigetország valamennyi lakosának érdekeit szolgálják. Az ellenőrizetlen bevándorlás, mint kifejtette, az élet minden területén megterheli a közszolgáltatásokat, különösen az egészségügyet és az oktatást, de a bérek alacsonyan tartásával magát a munkaerőpiacot is sújtja.
Cameron ismételten kitért arra, hogy a bevándorlás megfékezése nem csak a határőrség dolga, ugyanakkor a bevándorlási hivatal egyenruhás alkalmazottjai társaságában fényképezkedett.

Forrás : hirtv & hir24.hu & nol.hu

Hozzászólások

You may also like...