A külföldre kényszerült magyarokat alázza a propaganda

elvandorlasKülföldön munkát vállalni trendi, újfajta hóbort. Ám aki ezt teszi, az gyáva, elárulja a hazáját. A gyávaságon és az áruláson túlmenően a külföldre vándorló magyarok azok, akik tönkreteszik az ország gazdaságát, veszélybe sodorják az ellátórendszert, megfosztják az időseket a nyugdíjuktól. Ezeket az ökörségeket nem én állítom, hanem Szajlai Csaba a Magyar Hírlapban megjelent cikkében.

Fotó: Lázár Gergő
Fotó: Lázár Gergő

 A szerző végül igyekszik a lelkekre hatni és a hazaszeretetet felpiszkálva felszólítja a külföldre vándorolt honfitársainkat, húzzanak haza adót fizetni.

Fogalmam sincs arról, hogy egy ilyen cikk megírásához mi szükséges. Elég a jó fizetés és az utasítás: ezt írd meg! Vagy nem is kell utasítás, mert magától ezt gondolja? Nem is tudom, melyik lehetőség a drámaibb.

„Ha esetleg a Tisztelt Olvasó vagy bárki, aki „kalandvágyból” itthon maradt, és a külföldön dolgozókra nemzeti hősként tekint, arra kérem, ne tegye! Még akkor sem, ha az ilyen-olyan sztorik és legendákká vált beszámolók hallatán úgy érezné, hogy itthon csak szenved, sínylődik és nem tud egyről a kettőre jutni.
Tudniillik a valódi hős az, aki itthon „termeli a GDP-t”, adózik és fizeti a tb-t, a nyugdíjjárulékot, vásárol, megtakarít, befektet.” (Szajlai Csaba)

Mire gondolt a költő? Az a rendes magyar ember, hazaszerető és honfiú, aki hősiesen itthon marad és nyögi a nyomorúságos fizetéséből a közel ötven százalékos közterheket, majd a boltban hozzácsap még 27 százalék adót és vidáman él ágról ágra. A hazafi, aki ezt tesz, az égvilágon semmit nem kap a pénzéért. Az állam nem szolgáltat, csak elvesz. Mégpedig nagyon sokat vesz el. De ebből a pénzből nincs szolgáltatás, nincs beruházás, fejlesztés. Semmi nincs. Ami mégis van, az uniós forrásból történik és többnyire felesleges és hasznavehetetlen luxusberuházásokban merül ki. Ugyanis minden faluban gyönyörűen lerakott térkövek és szökőkutak, stadionok és kisvasutak nélkül még remekül lehet élni. Hazai ipar, fejlett mezőgazdaság, vállalkozóbarát gazdasági és emberbarát társadalmi környezet nélkül azonban nem lehet.

A nyomorúságos magyar fizetéseken túl a reménytelenség az, ami elüldöz innen sok fiatalt és középkorút. Ugyanis a nagy csinnadrattával beharangozott összeszerelőipar azért jön ide, mert fillérekért kap munkásokat. Ezért soha az életben nem fognak emelkedni a bérek, hiszen ha emelkednének, a gyár tulajdonosa fogja a beruházást és áttelepül oda, ahol olcsóbb rabszolgákat talál. Saját iparunk nem lévén, termelékenység is annyi, amennyit a külföldi cég ide hoz. Ez nem ad semmiféle jövőképet annak, aki többre vágyik annál, mint a szülők lakásában meghúzni magát még 40 éves korban is, 10 évig spórolni egy használt autóra és 50 éves korban eljutni a családalapítás gondolatáig, mert addigra talán összejön a beugró egy másfélszobás panelre.

„Nos, aki elmegy, nem pusztán a valóságból menekül, hanem kivonja magát a közös teherviselésből is. Úgy, hogy szüleit, rokonait itt hagyja hátra – a magyar adófizetőknek. S olcsó munkaerejével gazdagítja az egyébként is gazdag nyugat-európai országokat.” 

Azt hiszem, ennél sunyibb, aljasabb kijelentést ritkán olvastam még a kormányhoz közel fekvő médiában is. Egyrészt azok a szülők-rokonok már befizették a maguk adóját és járulékait. Hogy techniakilag folyamatosan a következő generáció fizeti az előző generáció nyugdíját, nem azt jelenti, hogy a nyugdíjasok élősködnek. Ők is egész életükben tettek be a közösbe. Most kérik vissza, ami jár nekik. Arról nem beszélve, hogy nagyon sok az olyan ember, aki 40-45 éven át fizette a nyugdíjjárulékot és előbb hal meg, mintsem igénybe vehetne csak egy fillér juttatást is. Ahogy sokan az egészségügyi ellátásból sem vesznek ki töredék ellátást sem, a befizetetthez képest. Ezért rendkívül álságos dolog élősködőként beállítani akár az idős, akár a beteg embereket. Azt pedig csak halkan teszem hozzá, hogy a külföldön dolgozók nagyon nagy hányada komoly összegekkel segíti az itthon maradottakat. Pontosan azért, hogy ne legyenek az állam nem létező kegyelmére bízva.

„Hosszabb távon ugyanis a kivándorlás veszélyezteti a nyugdíjpénztárt és más szociális területeket. Amennyiben többen fizetnének be a közös kasszába, magasabb lenne a segélyek és a nyugdíjak összege, kisebbek lennének viszont az adók, járulékok, illetékek.” 

Hát igen. Ha a nagymamámnak áramszedője lenne, akkor ő lenne a trolibusz.

Azonban mondok én jobbat. Szerintem ugyanis, amennyiben a magyar kormányok sora nem bénázta/lopta volna szét a gazdaságot, a jelenlegi magyar kormány pedig nem fosztaná ki célzottan az országot és annak lakóit, akkor talán többen itthon maradnának. Ha nem csak az Orbán, Mészáros, Simicska, Garancsi, Tiborcz, Lázár, Szijjártó családok gazdagodnának, ha nem csak a kiválasztott famíliák valamelyikéhez köthető cégek jutnának beruházási lehetőséghez és pénzhez, ha nem dúlna az országban a korrupció, ha nem a minimálbér és a közmunka között lehetne választani, ha nem lopná szét a politikusoknak álcázott bűnszervezet az ország vagyonát, jelenét és jövőjét, akkor lenne gazdasági fejlődés. Ha lenne fejlődés, lenne jövő. Ha lenne jövő, nem menekülne, aki csak teheti. Akkor több lenne a befizetés és mindenki boldogabb lenne.

„Előhozakodnék némi önfeláldozással is, John F. Kennedy kiváló megfogalmazásával élve: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem hogy mit tehetsz te a hazádért.” 

Előhozakodni azt lehet. Csak azt lenne jó észben tartani, hogy a haza nem egy hatalommániás, személyiségzavaros, telhetetlen, hazug kis csoport magántulajdona, ahová a nyomorult kisember fizet és fizet, semmit nem kapva cserébe. A haza családokból, emberekből álló, élő közösség. Nem pengedróttal körülcsavart, rántotthús alakú földdarab, tetején a várban trónoló mindenhatóval. A haza szabadság, demokrácia, szolidaritás, egymás tisztelete, a másik másságának elfogadása, a szólás, vélemény, vallás szabadságának szentsége. Az emberi méltósághoz, élethez, egészséghez, tanuláshoz, munkához, megélhetéshez való jog.

Ezek hiányát pedig nem a kivándoroltakon kell számonkérni, hanem a kormányon és a rájuk szavazó, őket támogató fanatikusokon. A gyáván hallgató tömegeken. A félreforduló, néma értelmiségen. És a pénzért propagandát gyártó újságírókon.


Forrás: kolozsváros.com

Hozzászólások

You may also like...