Tapasztalatok, sorsok – 2010 összefoglaló

Megdöbbentő volt az megélni, hogy a honlap indítása után, hogyan özönlöttek el bennünket a segítségkérő levelek, telefonok. Mintha az összes ember bajban lenne. (na de csak a mi kapcsolatainkat ismeri mindenki ?) Szinte kivetél nélkül hasonló sztoriról számoltak be: Kihívtak bennünket, hogy biztos munka vár ránk és mióta itt vagyunk nem tudjuk elérni az illetőt!“. Vagy a másik eset mikor az ember megvan, de munkának se híre, se hamva, de rendes volt mert adott szállást.. Aki itt él és dolgozik az bizony tudja, hogy nem így mennek a dolgok. Aki otthon most még arról álmodik, hogy a meleg szobából küldözgeti a CV-t és madj felveszik, hát annak azt javaslom, gyorsan ébredjen fel! Ahhoz, hogy munka legyen egy csomó utánajárásra van szükség, amelyek nélkül nem lehet hivatalosan munkába állni. Ez pedig időt vesz igénybe, általában egy hónapot, ha minden rendben megy. Azért is javaslom, hogy kövessétek az oldalt, mert elmondhatatlanul értékes információkat osztunk meg azoknak, akik most készülnek Angliába jönni.

Aki ezeket megérti és megfogadja nem jár úgy mint a következő idézetünk szereplői. Pár hónappal ezelőtt megkeresett egy régi kedves ismerős hölgy, aki osztálytársam volt, hogy segítenék-e a barátainak. Természetesen, mondtam. De mielőtt bármibe belekezdenénk, hívjanak fel és beszélgessünk. Ez a telefonhívás nagyon fontos lépés számunkra, mert valamilyen képet kapunk arról az emberről, aki ide készül. Ezt mi amolyan szűrőként használjuk, nem csak a saját érdekünkben. Szóval felhívott az illető, rövid beszélgetés után, azt javasoltuk, hogy ne jöjjenek ide mert több esélyük van Magyarországon bármit csinálni, mint itt. (a részletekbe nem mennék bele, mert nem jogtisztem bárkit is minősíteni, bírálni, megítélni főleg nem nyilvánosan)

Tapasztalatból tudtuk, hogy nekik nem sok esélyük van és sajnos nem is tudnák ezt huzamos vagy akármilyen rövid ideig finanszírozni. Ebben maradtunk, megköszönték és elbúcsúztunk. Természetesen az ismerőst is tájékoztattam a fejleményekről, aki megértette a javaslatunkat és már akkor igazat adott nekünk. … Pár napja egy MSN üzenet jelent meg a gépemen amiben nem tudom elmondani mennyire megdöbbentő üzenet érkezett, így idézem a beszélgetést (a neveket kitakartuk):

12:14:12
xxxxx@xxxxxlive.com
szia
12:14:27
startoljvelunk.com
helló
te ki vagy ? nem látok mást csak egy mail címet
12:15:41
xxxxx@xxxxxlive.com
k…….a mondta kerdezelek meg melo ugyben,mert az a helyzet hogy ki hoztak minket,de most meg haza akarnak kuldeni,se munka se semmi,csak kinvoltunk 1 honapot,de nem akarunk haza menni.
k…….a baratja velem beszeltel par honapja:)
12:16:27
startoljvelunk.com
jah tudom, akinek megmodtam hogy NE GYERTEK KI! ugye?!?!
12:16:35
xxxxx@xxxxxlive.com
aham az.
12:16:55
startoljvelunk.com
és miért nem hallgattatok rám?! és hol vagytok ???
12:17:35
xxxxx@xxxxxlive.com
boltonba,azert mert otthon is kilatastalan a helyzet es ez jo ajalatnak tunt ahogy be igertek.
12:18:58
startoljvelunk.com
bolton mármint utca vagy város ?? adj egy post kódot
12:19:26
………..
12:20:23
startoljvelunk.com
k……a messze vagytok!
12:20:50
xxxxx@xxxxxlive.com
hat ha minden igaz akor lutonig felvisznek minket mert ott akarnak haza kuldeni
Mivel nem volt világos a történet és szerettem volna segíteni, felhívtam őket. Elmondták, hogy kihozták a családot, egy hónapig etették szállásolták őket,  nyitottak pár bankszámlát (???) és most már mehetnek haza, mert “nem megy jól az üzlet”.  Az illető egyáltalán nem beszéli a nyelvet így a bankban a papírokat aláírták, minden mást a szállásadójuk rendezett. Semennyi pénzük nem maradt, üres zsebbel pedig utcára vannak ítélve, és mivel a szállásadó biztosította a repülőjegyet, azt javasoltam, hogy repüljenek azonnal haza. Ha pedig már biztonságos közegben vannak, kezdjék meg felvenni a bankokkal a kapcsolatot és jelezzék, hogy valószínűleg ID csalás áldozatai lettek. Remélem most megfogadták a tanácsunkat.

Vigyázzunk, hogy hol és kinek adjuk meg a személyes adatainkat, mert ez egy virágzó üzletág a “tenant biznisszel” együtt. Tenant biznisz c. következő cikkünkben megvilágítjuk, hogy miért van az a sok kamu álláshirdetés ! Miért csalják ki az embereket munka és egyéb ígéretekkel és miért jó ez másoknak. Figyeljetek!


 

Hozzászólások

You may also like...