A ráknál is pusztítóbb kór jöhet

alien-virusEgy brit tanulmány szerint 2050-re akár évi 10 millió embert ölhetnek meg évente a szuperellenálló baktériumok – többet, mint ahányan napjainkban rákban halnak meg.  Az angolul superbugnak nevezett, az antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók, egyre nagyobb gondot jelentenek – a fejlődő világban már most is tízezrével szedik az áldozataikat. David Cameron, brit miniszterelnök még júliusban elrendelte egy tanulmány elkészítését, amely a probléma lehetséges hatásait volt hivatott felmérni.

A Jim O’Neill közgazdász által közzétett dokumentumból kiderült, hogy, bár napjainkban nagyjából 700 ezer ember hal meg világszerte az ellenálló baktériumok miatt, ez a szám 2050-re akár évi 10 millióra is felszökhet, ha nem teszünk idejében megelőző lépéseket. A súlyos egészségügyi csapás mellett, a világ gazdaságának is komoly gondot okozna egy ilyen szcenárió, ugyanis a csökkenő népesség és a romló közegészség okozta költségek mintegy 100 trillió dollárra rúgnának.
„Az Egyesült Királyság GDP-je 3 trillió dollár, tehát a hatás ahhoz lenne fogható, mintha az ország 35 évig nem járulna hozzá a világ gazdasághoz” – helyezte kontextusba a számokat O’Neill.
A felmérés szerint a legnagyobb veszélyt az E.coli és a tuberkolózis baktériumok jelentik, és leginkább Afrika és Ázsia fejlődő régióit érintené a probléma.

O’Neill szerint csapatával inkább alulbecsülték a lehetséges egészségügyi és gazdasági következményeket, ugyanis nem számoltak olyan faktorokkal, mint az a számos orvosi procedúra – mint a császármetszés és a szervtranszplantáció -, amelyek elképzelhetetlenek az antibiotikumok hatékony működése nélkül. Úgy gondolják, akár további 100 trillió dollárnyi veszteség is elképzelhető.

Eredeti cikk: vs.hu

 

Egyébként utána néztem, megdöbbentően sok esetről tudósítanak. Talán ideje komolyan venni! Nézzünk a közelmúltban megjelent cikkekből párat:
http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/12/06/58_ezer_csecsemot_olt_meg_a_szuperbakterium/

http://www.origo.hu/egeszseg/20130311-nincs-gyogyszer-az-uj-szuberbakteriumok-ellen.html

http://hvg.hu/plazs/20120109_szuperbakteriumok_antibiotikumok


Hozzászólások

You may also like...